A TÖRTÉNET AZ NSL SECURITY RÖVID TÖRTÉNETE Cégünk 2000-ben alakult, A 1993-ban alapított Nivelco Security Lines Kft. jogutódjaként. A tulajdonosok szakmai múltja még ettől is korábbra, 1990-re mutat, amióta a biztonságtechnika területén dolgoznak. Az NSL Security Kft. kizárólagosan magyar tulajdonú vállalkozás. Fejlődésünk során cégünk szerkezete és profilja a piaci igényekre reagálva alakult át, fókuszában ügyfeleink egyre magasabb szintű kiszolgálásával. Jelenleg túlnyomórészt kis és középvállalkozások valamint nagyvállalatok biztonságtechnikai és informatikai hálózatainak tervezését, telepítését, üzemeltetését, és fejlesztését végezzük. Büszkék vagyunk arra, hogy ügyfeleink a legkülönfélébb szektorból tevődnek össze az oktatási intézményektől a közműszolgáltatókon át a gyártó-termelő cégekig. Rendszereink telepítésénél fontosnak tartjuk megrendelőink jelenlegi igényeit és jövőbeli fejlesztési szándékait. Szakmai tudásunkat olyan partnereknél tudjuk kamatoztatni, mint a FŐTÁV Budapesti Távhőszolgáltató Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt., a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt, az ELTE Eötvös Lóránd Tudományegyetem vagy a PannErgy Nyrt. Minden munkatársunk a minőség elkötelezett híve, ezért 2008-ban minőségirányítási rendszert vezettünk be, amelyet jelenleg már az ISO 9001:2015 szabvány szerint működtetünk, nemzetközileg elismert tanúsító szervezettekkel tanúsíttatunk és felügyeltetünk. Folyamatos fejlesztésekkel és ellenőrzéssel javítjuk társaságunk minőségképességét, elismert jó hírnevét, versenyképességét, mindezek révén megbízóink gyors, pontos, felelős, igényes kiszolgálását és általános megelégedettségét.
NAVIGATION
SOCIAL
ADDRESS NSL Security Kft. 1025 Budapest, Őzgida u. 15/4.
CONTACT e: info@nslsecurity.hu t: +36 1 453 3224 f: +36 1 453 3228
Made with Xara



1

Napelemes rendszerek

TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS Lakossági ügyfeleink részéről megjelent igényeknek megfelelően 2016-ban megkezdtük napelemes megújuló energia rendszerek telepítését teljes körű ügyintézéssel.

Biztonsági és Informatikai rendszerek

TERVEZÉS, TELEPÍTÉS ÉS SZERVIZ Egy egészen kis nyaralótól a nagyvállallati, integrált multi-site rendszerekig közel 30 éves tapasztalattal rendelkezünk a biztonsági és informatikai rendszerek teljes körű kivitelezési és szervizelés-karbantartási feladatainak ellátásában.
NSL Security

Üdvözöljük honlapunkon!

Köszönjük, hogy érdeklődésével megtisztel bennünket. Reméljük honlapunkon minden Önt érdeklő információt megtalál cégünkkel kapcsolatosan. Oldalainkon részletes ismertetést talál mind tervezési, telepítési és szervíz tevékenységünkről mind az általunk forgalmazott rendszereinkről. Bízunk benne, hogy oldalaink olvasása tartalmas időtöltésnek bizonyul. Amennyiben bármilyen kérdés merülne fel, vagy többlet információra lenne szüksége kérjük írjon nekünk, vagy hívjon minket a +36 1 453 3224-es telefonon.
“Várni a legjobbat, de felkészülni a legrosszabbra.” - Cabral

TEVÉKENYSÉGEINK

2
3

ELEKTRONIKUS DOKUMENTÁCIÓ

BELÉPTETŐ ÉS MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÓ RENDSZEREK

RENDSZEREINK

Elkötelezettek vagyunk környezetünk megóvásáért, ezért ahol csak

módunkban áll, a környezetbarát megoldásokat és termékeket

részesítjük előnyben.

Cégünk összes tevékenységét papír mentes alkalmazással, elektronikus úton dokumentálja. Az

alkalmazás számos előnnyel jár, ügyfeleink valós időben, például egy karbantartás elvégzésekor,

a befejezett munkáról emailben megkapják annak munkalapját. A munkalap tartalmazza az

elvégzett karbantartási munkákat, a feltárt hiányosságokat, a tervezhető felújításokat,

javításokat, fotókat az elvégzett munkáról vagy a rendszer állapotáról, stb. A dokumentációk

évekre visszamenő adatbázisként információval szolgálhatnak egy rendszeren elvégzett

javításokról, bővítésekről, a várható élettartamáról vagy akár egy tervezési folyamat

nyomonkövethetőségéről.

BEHATOLÁS JELZŐ RENDSZEREK

KAMERÁS MEGFIGYELŐ RENDSZEREK

CCTV MINDEN FELADATRA
KÜLÖNLEGES MEGOLDÁSOK  ÉS EXTRA MEGBÍZHATÓSÁG MINDEN TERÜLETEN

BIZTONSÁGI ZÁR ÉS KULCS KEZELŐ RENDSZEREK

A BIZTONSÁG AZ ELSŐ

zárrendszerek és elektronikus

kulcskiadó szekrények

TŰZJELZŐ RENDSZEREK

TŰZJELZŐ RENDSZERT

CSAK A LEGSZIGORÚBB

SZABÁLYOK SZERINT

INFORMATIKAI HÁLÓZATOK ÉS RENDSZEREK

A KISKÁVÉZÓI WIFI-TŐL A NAGYVÁLLALATI OPTIKAI HÁLÓZATIG

BEHATOLÁS JELZŐ

RENDSZEREK

nyaralótól az erőműig bármilyen méretben
Made with Xara
NAVIGATION ADDRESS NSL Security Kft. 1025 Budapest, Őzgida u. 15/4.    CONTACT e: info@nslsecurity.hu t:+36 1 453 3224 f: +36 1 453 3228 SOCIAL

Napelemes rendszerek

TELJES KÖRŰ ÜGYINTÉZÉS Lakossági ügyfeleink részéről megjelent igényeknek megfelelően 2016-ban megkezdtük napelemes megújuló energia rendszerek telepítését teljes körű ügyintézéssel.

Biztonsági és Informatikai

rendszerek

TERVEZÉS, TELEPÍTÉS ÉS SZERVIZ Egy egészen kis nyaralótól a nagyvállallati, integrált multi-site rendszerekig közel 30 éves tapasztalattal rendelkezünk a biztonsági és informatikai rendszerek teljes körű kivitelezési és szervizelés-karbantartási feladatainak ellátásában.
NSL Security

Üdvözöljük

honlapunkon!

Köszönjük, hogy érdeklődésével megtisztel bennünket. Reméljük honlapunkon minden Önt érdeklő információt megtalál cégünkkel kapcsolatosan. Oldalainkon részletes ismertetést talál mind tervezési, telepítési és szervíz tevékenységünkről mind az általunk forgalmazott rendszereinkről. Bízunk benne, hogy oldalaink olvasása tartalmas időtöltésnek bizonyul. Amennyiben bármilyen kérdés merülne fel, vagy többlet információra lenne szüksége kérjük írjon nekünk, vagy hívjon minket a +36 1 453 3224-es telefonon.
1
3
2
“Várni a legjobbat, de felkészülni a legrosszabbra.” - Cabral

RENDSZEREINK

TEVÉKENYSÉGEINK

ELEKTRONIKUS DOKUMENTÁCIÓ

Elkötelezettek vagyunk környezetünk megóvásáért,

ezért ahol csak módunkban áll, a környezetbarát

megoldásokat és termékeket részesítjük előnyben.

Cégünk összes tevékenységét papír mentes

alkalmazással, elektronikus úton dokumentálja. Az

alkalmazás számos előnnyel jár, ügyfeleink valós időben,

például egy karbantartás elvégzésekor, a befejezett

munkáról emailben megkapják annak munkalapját. A

munkalap tartalmazza az elvégzett karbantartási

munkákat, a feltárt hiányosságokat, a tervezhető

felújításokat, javításokat, fotókat az elvégzett munkáról

vagy a rendszer állapotáról, stb. A dokumentációk évekre

visszamenő adatbázisként információval szolgálhatnak

egy rendszeren elvégzett javításokról, bővítésekről, a

várható élettartamáról vagy akár egy tervezési folyamat

nyomonkövethetőségéről.

A TÖRTÉNET AZ NSL SECURITY RÖVID TÖRTÉNETE Cégünk 2000-ben alakult, A 1993-ban alapított Nivelco Security Lines Kft. jogutódjaként. A tulajdonosok szakmai múltja még ettől is korábbra, 1990-re mutat, amióta a biztonságtechnika területén dolgoznak. Az NSL Security Kft. kizárólagosan magyar tulajdonú vállalkozás. Fejlődésünk során cégünk szerkezete és profilja a piaci igényekre reagálva alakult át, fókuszában ügyfeleink egyre magasabb szintű kiszolgálásával. Jelenleg túlnyomórészt kis és középvállalkozások valamint nagyvállalatok biztonságtechnikai és informatikai hálózatainak tervezését, telepítését, üzemeltetését, és fejlesztését végezzük. Büszkék vagyunk arra, hogy ügyfeleink a legkülönfélébb szektorból tevődnek össze az oktatási intézményektől a közműszolgáltatókon át a gyártó-termelő cégekig. Rendszereink telepítésénél fontosnak tartjuk megrendelőink jelenlegi igényeit és jövőbeli fejlesztési szándékait. Szakmai tudásunkat olyan partnereknél tudjuk kamatoztatni, mint a FŐTÁV Budapesti Távhőszolgáltató Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt., a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt, az ELTE Eötvös Lóránd Tudományegyetem vagy a PannErgy Nyrt. Minden munkatársunk a minőség elkötelezett híve, ezért 2008-ban minőségirányítási rendszert vezettünk be, amelyet jelenleg már az ISO 9001:2015 szabvány szerint működtetünk, nemzetközileg elismert tanúsító szervezettekkel tanúsíttatunk és felügyeltetünk. Folyamatos fejlesztésekkel és ellenőrzéssel javítjuk társaságunk minőségképességét, elismert jó hírnevét, versenyképességét, mindezek révén megbízóink gyors, pontos, felelős, igényes kiszolgálását és általános megelégedettségét.

BEHATOLÁS JELZŐ RENDSZEREK

BEHATOLÁS JELZŐ

RENDSZEREK

nyaralótól az erőműig bármilyen méretben

KAMERÁS MEGFIGYELŐ

RENDSZEREK

CCTV MINDEN FELADATRA

BELÉPTETŐ ÉS MUNKAIDŐ

NYILVÁNTARTÓ RENDSZEREK

KÜLÖNLEGES MEGOLDÁSOK  ÉS EXTRA MEGBÍZHATÓSÁG MINDEN TERÜLETEN

BIZTONSÁGI ZÁR ÉS KULCS

KEZELŐ RENDSZEREK

TŰZJELZŐ RENDSZEREK

TŰZJELZŐ RENDSZERT

CSAK A LEGSZIGORÚBB

SZABÁLYOK SZERINT

INFORMATIKAI HÁLÓZATOK

ÉS RENDSZEREK